Az, hogy a közszféra kevésbé hatékonyan tudja allokálni
erőforrásait, mint a magánszféra nem új keletű közhely. Ennek talán egyik
legfontosabb oka, hogy tömegben jobban érvényesül a birkaszellem, és adott
esetben nem éri meg nem hülyének lenni.
Amin épp megütközött a szemem, az az orosz regionális és
önkormányzati adósság. 2012 óta majdnem megduplázódott ez az adóssághegy
(jelenleg 42 milliárd dolláron áll), de ami a legnagyobb baj, hogy az egyes
önkormányzatok bevételeinek 100-140 százalékát teszi ki. Valószínűleg nem ez
fogja csődbe vinni Oroszországot, hiszen a teljes GDP-hez viszonyítva ez az
összeg csupán 2 százalékot tesz ki, de a belpolitikában még okozhat
fejfájásokat.
A helyzet nagyjából egységes az összes orosz
önkormányzatnál. 2012-ben több elnöki rendelet is könnyítette a szociális
kiadások növelését, aminek eléréséhez az önkormányzatok idegen forráshoz
nyúltak. De mindenki? Amikor nincs miből visszafizetni, és minek után nem
beruházásra megy el nem is lesz?
Úgy tűnik igen, ismét győzött a birkaszellem. Nyilván több
helyi vezető is a saját újraválasztására gondolt miközben a tolla sercegett a
hitelpapírokon, a prúdenseknek pedig nem éri meg nem követni őket. Tegyük fel,
hogy vannak akik nem követik a példát, továbbra is fenntartható szinten tartják
a költségvetésüket. A hitelfelvevők becsődölése esetén joggal számíthatnak rá,
hogy velük fizettetik ki az így keletkezett „közös” adósságot. Egyszerűen nem
éri meg nem belemenni a nyilvánvaló hibába.
Ne értsen félre senki, nem vagyok a gazdasági Darwinizmus
híve, de a „nem hagyjuk az út szélén” humánus, és a „csinálj csak bármit, majd
kifizetjük” paternalista elgondolások között ég és föld a különbség. Habár próbálják
utóbbit az előbbi köntösébe bújtatni.
Csak hogy hozzak egy hasonló példát a magánszférából. Warren
Buffett még az 1960-as években vette meg a National Indemnity névre hallgató
amerikai biztosító céget. A szektorban épp heves árverseny alakult ki, és
tolongtak az egymás alá ígérő, vásárlók kegyét kereső biztosítók a piacon. A
versenytársak normális működése (prémiumok gyűjtése/kifizetése, operatív
költségek) veszteséges volt, és csak a parkoltatott prémiumok befektetése
mentette meg az eredményt. Ezzel szemben Buffett cége nem vett részt az
árversenyben, operatív szinten is nyereséges maradt, és bár komoly piaci
részesedést vesztett a vállalat, így a bikapiac végével is talpon tudott
maradni.
És hogy miért érte meg ez a gondolkodás? Mert nem
kényszerítette senki arra, hogy a felelőtlen üzleti politikát folytató
biztosítókat ő mentse ki. Ergo, a közt összefogó helyzetben megéri követni a csordát, még ha a szakadék felé is tart, hiszen az elszámolás közös, így is úgy is részt kell vennünk. De olyan helyzetben, ahol a nyereség és a felelősség vállalás is egyéni megéri prudensnek maradni.
