A múlt vasárnapi
görög időközi választásokon Ciprasz és a Sziriza újra elvitte a babérokat, bár
a többség csak a Független Görögök bevonásával valósult meg. Ezzel új fejezet
kezdődik a görög adóssághegy leküzdésében. Az év elején még lelkesen az „Európai
gyarmatosítás” ellen küzdő Ciprasz júliusi pálfordulásával a német és francia
döntéshozók egyik legmegbízhatóbb partnerévé vált.
A nyári
megállapodás keretein belül a görög állam 86 milliárd eurós újabb
segélycsomagot kapott. Az alap jelentős része a meglévő adósság törlesztésére
megy el, vagy eleve egy korábbi csomag meghosszabbítását foglalja magába. A
lényeg, gazdasági stimulusra keveset költenek a jelenlegi tervek szerint. Sőt,
épp ellenkezőleg, a görög államnak kell takarékos üzemmódba kapcsolni, és 3
éven belül fokozatosan eljutni a 3,5 százalékos elsődleges (törlesztések előtti)
államháztartási többlethez.
De mi is ez a
gyarmatosítás, ami ellen fél éve még oly nagy erőfeszítéssel küzdöttek a
görögök, sőt nálunk is sokszor előkerült az elmúlt néhány évben? Bár szerintem
a kifejezés nem a megfelelő módon van használva, van benne ráció. Az, hogy ezek
után ki milyen politikai és ideológiai célokra használja fel már egy másik
kérdés, amivel jelen cikk nem foglalkozik.
Először is
ismerkedjünk meg az alapfogalmakkal, ami a probléma megértéséhez szükséges.
Folyó fizetési mérleg, illetve ennek hiánya vagy épp többlete. A folyó fizetési
mérleg leegyszerűsítve az adott gazdaság külföldre értékesített nettó termékeit,
nettó eladott munkaerejét, és befektetéseiknek nettó hozamát méri. Magyarul: ha
eladok valamit (munkaerőm, árucikket), avagy ha külföldi befektetésem után
kamatot kapok az mind hizlalja a bevételeimet és pénz folyik be a gazdaságba.
Értelem szerűen ha külföldi árukat veszek, külföldi állampolgárt alkalmazok,
aki hazaküldi bére egy részét, vagy kamatot fizetek külföldre az csökkenti a
mérlegem.
A 2000-2008
közötti Magyarország igen hasonló problémákkal küzdött, mint a válság utáni
Görögország küzdött és talán küzd a mai napig. A folyó fizetési mérlegén hiány
mutatkozott, vagyis többet fogyasztott külföldről, mint amennyit külföldön
értékesített (fontos, hogy itt a munkaerő is árucikként kezelendő).
Ha többet fogyasztok, mint megtermelek akkor azt egyéb módokon kell finanszíroznom. Ennek alapvetően két módja van. Vagy hitelt veszek fel külföldről, vagy meglévő ingóságaimat adom cserébe, gazdaságok esetén ez vállalatokat, termelő tőkét jelent. Így alakult ki mindkét gazdaságban magas államadósság. Fontos, nem elsősorban az állam, de a lakosság fogyasztása miatt!
Mi megúsztuk.
Hogyan? A válságot követően több háztartás is kénytelen volt visszavágni
fogyasztását. Ezáltal a külkereskedelmi mérleg (nettó export) képes volt
többletet elérni. Felgyorsult a külföldre vándorlók és külföldön dolgozók
számának növekedése is. A hazautalások egy főre jutó mennyisége az egyik
legmagasabb a világban.
Görögországban
mindez nem történt meg a válság után, és a lakosság egy része mai napig vonakodik
mind a produktivitás növelésétől, mind a fogyasztás csökkentésétől. Míg a magyar
gazdaság a befolyó pénzekből képes volt leépíteni a lakossági külső
tartozásokat, illetve jobban önfinanszírozó állammá válnia, addig a görögök
recesszióba süllyedtek.
Az új program,
amely 50 milliárdos privatizációs alap megvalósítását is magába foglalja,
többször volt a gyarmatosításhoz hasonlítva. A görögök nem képesek
visszafizetni adósságukat, így a „bank” viszi a házat. Csak bank helyett
franciák, németek vannak, és ház helyett szigetek, repterek és kikötők. De
tudunk e valakit azért hibáztatni, mert vissza akarja kapni a kölcsönadott
pénzét.
Én úgy látom
tipikus tücsök és a hangya esetével állunk szemben. A tücsök csak hegedült, a
hangya dolgozott (és áttételesen etette a tücsköt), majd amikor a hangya
benyújtja a számlát a tücsök meg van sértődve, hogy fizetnie kell, és el kell
adni hegedűjét.
